H ajd an án a fin n iro d alo m tö rtén et eg y es fejezeteit n ek ü n k K ép es G éza ad ta elő. A z iro d alm i n ag y ság o k at fö ld i h alan d ó k n ak tek in tette, és h atalm as tásk ák b an fél k ö n y v tárát m ag áv al h o zv a ig y ek ezett k ö zel h o zn i h o zzán k az életm ű v ü k et. Ism eretes, E in o L ein ó t k ü lö n ö sen k ed v elte. A fő v áro sb a k e- rü lt v id ék i fiú k én t ő v o lt "A m eg rém ü lt fiú ", a lein ó i "T u m m a". M áig sem értem, tő le eltek in tv e m iért részesü lt m ag y ar részrő l ily en lag y m atag fig y elem b en L ein o h atalm as, erő teljes, tartalm ilag, m ű fajilag szerteág azó életm ű v e, h o g y an alak u lh ato tt k i E in o L ein ó ró l a lírik u s (és ráad ásu l b o h ém ) k ö ltő eg y o ld alú k ép e. K ép es G éza m ag a m o n d ta el a tö rtén etet, m iszerin t n em ak arták k ien - g ed n i F in n o rszág b a, h o g y átv eg y e a n ek i ítélt d íjat, és n y o m aték o san aján - lo tták n ek i, h o g y az elő tte lev ő p ap írra írja csak szép en azt: n em tu d m en n i, b eteg. H irtelen jéb en azt v álaszo lta, h o g y ő eg észség es, ily et n em írh at, m ert finnül hazudni nem lehet. E zek u tán k ép zelh ető a m eg d ö b b en és em, am ik o r k ezem b e k erü lt E in o L ein o aláb b i írása, am ely h u zam o s b erlin i tartó zk o d ását k ö v ető en a század eleji fin n állap o to k elem zések én t szü letett. T an u lság o s, k esern y és, elm em o zd ító írás. F o rrás: Eino Leinon perinne. E in o L ein o n seu ran to im ek sian n o sta k o o n n eet: R isto H an n u la, V esa K aro n en, M irjam P o lk u n en, M atti S u u rp aa, In g m ar S v ed b erg, P ek k a T ark k a. E sip u h e: P ek k a T ark k a. H elsin k i, O tav a 1 9 7 8. E in o L ein o Valheen valta. E red etileg m eg jelen t: P aiv a 1909/20; lásd im. 2 7 + 2 8-3 2.
V olt egyszer egy ország, ahol m indenki hazudott. H azudtak az újságok, hazudtak a pártok, m inden egyes polgár hazudott, csak azért, m ert nem tudtak igazat m ondani. Sosem tanulták. A hazugság ott ült m ár a bölcsőjükön, a hazugság kísérte kézen fogva őket életük m inden sorsfordulójában, és a hazugság zárta be őket végső nyughelyükre, ahonnan m ár soha nem is lett volna kedvük az igazság urának színe elé feltám adni. Sokféle hazugság vert gyökeret abban az országban. V olt először is és m indenek felett népi hazugságuk, am elyre szükségük volt, hogy nem zetként létezhessenek. A ztán volt állam i hazugságuk, am ely nélkülözhetetlen volt, ha állam akartak lenni, aztán ott volt az egyházi és a társadalm i hazugságuk, nélkülük nem lett volna nekik sem m iféle egyházuk és társadalm uk. És végül m inderre áldásként volt erkölcsi hazugságuk, am ely nélkül egészen pucérnak érezték volna és szégyellték volna m agukat. A bban az országban ugyanis azt nevezték erkölcsnek, am i m aga volt a legnagyobb erkölcstelenség, népinek azt, am i éppenséggel a legkevésbé volt népi. M indkettő csak hazug függöny volt, m ögötte jobban tudták szolgálni saját legaljasabb önm agukat. H a valaki igazán erkölcsös em ber feltűnt abban az országban, azonnal erkölcstelenné nyilvánították, és ha valaki, közvetlenül a népből jövő, kezdett virágba borulni és kalászt hozni, akkor az idegen, nem odavaló családok gyerm ekei rögvest lihegve kezdték hirdetni róla, hogy legfeljebb csak - félig népi. És a nép hitt nekik, m ivel m ég nem érezte saját erejét, hiszen ahhoz szokott hozzá, hogy világ életében m ások isteneinek hódoljon. A hazugság abban az országban annyira általánossá vált, hogy m int igazságot, ezt ették, ezt árulták és ezt adták zálogba. H azugságot hirdetett a pap a szószékről, a pártagitátor a szónoki pulpitusról, véres hazugságokat írtak az újságszerkesztők a vezércikkeikben és ugyanezt valósították m eg m ások az irodáikban. A hazugság abban az országban joggal vált rendszerré. V allást csináltak belőle, világnézetet. A kedvéért egészen különleges társadalm i gépezeteket találtak ki, am elyeket persze azok gondjaira
bíztak, akik a legravaszabban tudtak hazudni. S abban az országban olyan m esszire m entek, hogy a hazugság lett az egyedüli közvetítő az em berek között, az egyetlen út fej és fej, szív és szív között. B ehatolt aszokásokba és intézm ényekbe, a családokba, az asztaltársaságokba és a pártokba, a díszhelyen ült a hazafias fogadásokon, és csókokat dobált a bűvös alkóvokból és m enyasszonyi szobácskákból. A bban az országban az apa hazudott a gyerm e- kének, a gyerm ek az apjának, feleség a férjnek, férj a feleségnek, a pártvezér a pár~ának, a párt a népének, am ely ezeket a különféle hazugságokat nagy bendőjébe gyűjtötte, és am it ő m aga nem tudott használni, az ürülék lett százezernyi szeretetre m éltó szavazócédula form ájában. Így járt körbe szükségszerűen abban az országban a hazugság a zöld posztós asztaltól az istenháta m ögötti kunyhókig, és im m áron senki nagykorú polgár nem tudott kim aradni belőle. H a valaki m égis m egpróbálta volna, azt abban a m inutában hazaárulónak és a hit gyalázójának nyilvánították volna. A hazugság abban az országban m egm érgezte a levegőt, annyira, hogy ott m ár senki becsületes em ber nem tudott lélegzetet venni. Ezért ott m ár nem is voltak becsületes em berek, legfeljebb néhány különc, akiket bolondnak tartottak, vagy bűnözőnek, és akik m aguk is szégyellték puszta létezésüket, arcukra zsebkendőt borítva járkáltak, és azt állították, hogy náthásak, pedig tulajdonképpen csak em berutálatban és em berm egvetésben szenvedtek. D e a hazugságnak sajátos képessége van: rothasz~a gazdáját. És kezdett abban az országban valam i igen sajátságos dolog történni, am elyről az ország lakosainak sejtelm ük sem lehetett. N em valam i földrengés volt, nem tűzhányó-kitörés, de a hatása épp olyan hatalm as, következm ényei pedig nem kevésbé rém isztő ek voltak. A z országuk ugyanis kezdett eresztékeiben szétesni. Ez egészen rendkívüli folyam at volt, és a helyzetet, am elyben végbem ent, az oszlás állapotának szokás nevezni. A z em berek többnyire m ár életükben eljutnak idáig, m ások csak haláluk után. M inden nép ebbe a helyzetbe kerül a halála előtt, de általában csak igen öregen és igen m űvelten. Itt viszont az oszlás állapota a m űveltség előtt állt be, és egy
egészen fiatal, éppencsak felébredt nem zetet ért, am elynek igazság szerint a jövő előtt és nem m ögött kellett volna állnia. Ezért aztán a kívülálló csak csodálkozhatott, de term észetes m agyarázat volt persze az, hogy ennek a népnek m ár hátulgom bolós korában többet volt alkalm a hazudni, m int m ásoknak évezredek során. R ohadt, kezdetben csöndben, elegánsan és észrevétlenül. A legkedvesebb az egészben az volt, hogy ez a nép m aga nem is sejtette saját rothadását. Teljesen egészségesnek tartotta m agát, a népi egészség valóságos példaképének, am elyet m ás népek nem ok nélkül irigyelnek. Pedig annyira beteg volt, hogy kiölt m agából m inden önálló gondolatot, és m inden egyes fiatalnak a rem ényét, aki m ég bátorkodott hinni az újjászületésben, burnóttá őrölte. D e egyszer az történt, hogy az az ország korm ány nélkül m a- radt. Senki sem akarta im m áron a vállára venni a korm ányzás felelősségét. M ár ezt m egelőzően az az ország parlam ent nélkül m aradt. És sokan, akik nem tudtak ugyanolyan sokat hazudni m int m ások, m ár elzárkóztak attól, hogy népük képviselőivé váljanak. M égis kiírták a választást. N em volt m ár em ber, aki hitt volna a választási jelszavaknak. És összeült az új parlam ent. M ár egyik párt sem tudta, hol a kivezető út a helyzetből, am elynek képtelenné válásához ki-ki a m aga m ódján saját hazugságaival hozzájárult. A kkor hirtelen felism erték, hogy az oszlás állapotában vannak. És akkor m ár m indegyik felism erte a szagot, hogy az ország rohad, és ráébredt, hogya nép a lehető leggyorsabban igyekszik elérni saját pusztulását. A kkor leestek a szem ellenzők az em berek szem éről, és m eglátták az oszlás állapotának többi tünetét is, am elyek m ár régóta léteztek ugyan, csakhogy senki sem fordított rájuk figyelm et. M eglátták, hogy abban az országban im m áron senki sem tiszteli az ellenségét, és a barátjukat is csak kevesek. Látták, hogy abban az országban sok a nagy szó, eszm e, vélem ény és pártprogram, de egyetlen nagy, független szem élyiség sincs. M eglátták, hogy azok a m eggyőződések, am elyeket ki-ki ajkára vett, nem a sajátjaik voltak, hanem bizonyos csoportoké, am elyeket azért vállaltak, m ert úgy látták, a nép nagy többsége egyetért velük. És látták, hogy
m ár rég m indenki alkudozott és m egalkudott, m eghajolt és kom - prom isszum ot kötött saját belső igazságával, hogy m ár nem is volt nekik sem m iféle saját belső igazságuk, legalább is nem olyan, am ely m ögé egyként oda tudtak volna állni, és m eghalni érte, ha a helyzet úgy hozza. Ez tulajdonképpen elrém isztő felism erés volt, azt lehetett volna róla hinni, hogy a legnagyobb szellem i vészkiáltást vagy a legnem esebb erkölcsi felháborodást kelti. De az ország m ár annyira rohadt volt, hogy ilyenfajta lélekm ozdulásokról szó sem lehetett. Az ország m ár nem érzett sem m iféle m élyebb szom orúságot saját helyzete m iatt, csak hagyta, m úljék ez a nap, jöjjön a m ásik, csillogó szem m el hazudott továbbra is, és gyengeségéért a külső ellenséget okolta, jóllehet legelszántabb ellensége saját becstelen szívében lakozott. De m égis, egy országnak csak kell valam iféle korm ány. És összegyűltek a nép legjobb férfiai - azok, akik m ár pusztán fásultságuknál fogva sem voltak képesek a további m értéktelen hazudozásra - és azt m ondták: "Nekünk egységkorm ány kell, am elynek tiltakozni a és újra m eg újra tiltakozni a kell m inden törvénytelen és országunkra nézve káros intézkedés ellen, és nem m ondani le, m íg az uralkodó kifejezetten m eg nem parancsolja. Ebben az esetben viszont azonnal egy ugyanezen az alapelveken álló új korm ányt kell a helyébe állítani. " De m ár senki sem hallgatott rájuk. Az az ország olyannyira rom lott volt, hogy sem m iféle értelm es szó nem tudott m ár visszhangot kelteni benne. M égis, egy országban kell parlam entnek lennie. És m egint összejöttek az ország kevesebbet hazudozó férfiúi és azt m ondták: "Nekünk parlam ent kell, olyan, am ely tám ogatja a különféle pártokból felállított korm ányt m indenben, am i országunk állam i- ságának m egőrzését illeti, de a részleteket illetően a vezérlést ebben a vonatkozásban a korm ánynak hagyja, m iközben gondoskodik saját belső kulturális politikai feladatainkról, anélkül, hogy felesleges civódásokra vesztegetné idejét." M ost m ég kevésbé figyeltek oda rájuk, m ivel az állam i hazugság oly nagy m értékben m egvetette a lábát abban az országban, hogy
m ár a legegyszerűbb igazsággal való szem benézés is egyenesen ellenszenvet keltett az ország lakosaiban. M égis, egy országban kell lenniük pártoknak És m egint összehajolt kettő-három, akik "m egvadultak", attól, hogy kezdett belőlük kihaini a tisztességtelenségre való képesség, és azt m ondták: "Nekünk az országban m uszáj létrehozni a radikális pártot, bárm ilyen kicsit is, csak becsületeset. Ennek a pártnak a helye a szélső balon van, a szocialistákhoz közel, akiknek a program jából át kell venni m indent, am i ésszerű benne, de a helye lehet a szélső jobbon is, olyankor, am ikor a törvény szentsége és társadalm i rendünk m egőrzése a kérdés. Ennek a pártnak felette kell állnia m inden korábbi vitánknak, hogy csatlakozhassanak hozzá m inden pártból a becsületesebb ek, a haladóbb szellem űek és az önállóbban gondolkodók" M ost a képükbe nevettek M ivel ebben az országban m inden m ás változékony volt, az idők és a viszonyok, a törvények és a rendeletek, a korm ányok és a parlam entek, csak a pártok álltak m int a kőfal, a világ sem m i hatalm a nem lett volna képes kifordítani őket a sarkukból. Ugyanis nem változó vélem ények és m indig új létkérdések csalóka futóhom okjára épültek, hanem arra a kőkem ény sziklára, am elyet az em berek gonoszsága, az alsó rétegek fejletlensége, a vezérek közötti szim pátiák és antipátiák, valam int az egész ország népi, állam i, egyházi, társadalm i és erkölcsi hazugsága együttesen alkotott. M égis, azok a fenti gondolatok m eggyökereztek, igaz, im m ár nem két-három em berben, hanem egyetlen egyben, aki az éjszaka legéjszakibb percében arra gondolt: "Két nagy harcunk m egharcoltuk, a népit és az alkotm ányost. A harm adik s a legm élyebb re szántó előttünk van, éspedig a radikális és társadalm i kultúrharc, ha egyáltalán valaha is m eg akarunk szabadulni belső hazugságunktól." M ost őm aga nev ette ki saját m agát. M ert az éjszaka olyan kom or és sötét volt körülötte, az ország érezhetően bűzlött és a nép fogytán fogyott, egyre alább süllyedve a kulturális durvaságba és nyom orúságba. Ugyan, m iféle harc lehetséges ebben az országban, am elyben m ég ellenzők is nehezen akadnak, m ár pusztán azon oknál fogva, hogyalkudozással, m egalkuvással, egyenlős-
divel és egyeztetésekkel m inden egyform án sim ává és egyform án göm bölyűvé lett téve? És m iként m indig az általános oszlás idején, m egindultak búvóhelyükről az álszentség vadállatai, előbújtak a rothadó erkölcs sakáljai, s az egyházi és népi hanyatlás keselyűi köröztek az ország fölött. Soha nem beszéltek abban az országban annyit igazságról és jogró!' erkölcsről és szépségről, istenfélelem ről, hazaszeretetről és az elöljárók tiszteletéről, m int akkor, am ikor m ár nem volt ott sem m i szem élyes igazság, sem pedig egyéni felelősségtudat/ am ikor m ár senki sem szerette a hazáját, és csak kevesen tisztelték önm agukat. Ilyen nagy tud lenni a hazugság hatalm a.
Oli kerran ma a, missa kaikki valehtelivat. Sanomalehdet valehtelivat, puolueet valehtelivat, kaikki yksityiset kansalaiset valehtelivat, vain siksi, etta he eivat osanneet puhua totta. He eivat olleet koskaan oppineet sita taitoa. Valhe oli istunut jo heidan kehdollaan, valhe saatteli kadesta heita kautta kaikkien elamankohtaloiden ja sulki heidat vihdoin viimeiseen lepokammioonsa, josta heidan ei koskaan olisi tehnyt mielikaan enaa herata totuuden herran kasvojen eteen. Monta valhetta versoi siina maassa. Ensin ja ylinna kaikista heidan kansallinen valheensa, jota he tarvitsivat ollakseen kansakunta. Sitten heidan valtiollinen valheensa, joka oli heille valttamatön, jos heidan mieli olla valtio, sitten heidan kirkollinen ja yhteiskuntallinen valheensa, jota ilman heilla ei olisi ollut mitaan kirkkoa ja yhteiskuntaa. Ja kaiken siunatuksi lopuksi heidan siveellinen valheensa, jonka puutteessa he olisivat tunteneet itsensa aivan alastomiksi ja- havenneet. He sanoivat siina maas sa nimittain siveydeksi sita, mita itse asiassa oli suurinta epasiveellisyytta, kansalliseksi sita, mika juuri oli eninta epakansallisuutta. Molemmat olivat ne vain valheellisia verhoja, joiden takana he paremmin voivat palvella omaa alinta itseaan. Jos joku todelia sivea ihminen ilmestyi siina maassa, julistettiin hanet heti epasiveelliseksi, ja jos joku suorastaan kansallisesta maaperasta kohoava henki alkoi heilimöida ja tehda teraa, riensivat vierasten, muukalaisten sukujen lapset heti vahintaankin - puolikansalliseksi. Ja kans a uskoi heita, silla se ei tuntenut viela omaa voimaansa, kun oli ikansa kaiken tottunut toisten jumalia kumartamaan. Valhe oli siina maas sa kaynyt niin yleiseksi, etta sita syötiin, myötiin ja pantattiin parhaana totuutena. Valhetta puhui pappi saarnastuolistaan, valhetta puolue-agitaattori puhujalavaltaan, verista valhetta kirjoitti sanomalehden toimittaja paakirjoituksissaan ja samaa toteuttivat toiset virkakammioissaan. Valhe oli siina maas sa pantu oikein systeemiin. Siita oli tehty uskonto, maailmakatsomus. Sita varten oli keksitty aivan erikoiset yhteiskunnalliset
k o n e is to t, jo id e n h o ita jik s i ta a s o li a s e te ttu n e, jo tk a o s a s iv a t o v e - lim m in v a le h d e lla. J a n iin o li tu ltu s iin a m a a s s a n iin p itk a lle, e tta v a lh e o li m u o d o s tu n u t a in o a k s i v a litta jik s i ih m is te n v a lilla, a in o - a k s i tie k s i p a a s ta p a a h a n ja s y d a m e s ta s y d a m e e n. S e o li tu n k e u tu n u t ta p o ih in ja la ito k s iin, p e rh e is iin, p ö y ta s e u - ro ih iin ja p u o lu e ih in, s e is tu i y lim m a lla s ija lla is a n m a a llis is s a ju h - la p a iv a llis is s a ja h e itti le n to s u u k k o ja a n s u lo is is ta a lk o o v e is ta ja m o rs iu s k a m m io is ta. Is a v a le h te li s iin a m a a s s a la p s e lle e n ja la p s i is a lle e n, v a im o m ie h e lle e n ja m ie s v a im o lle e n, p u o lu e jo h ta ja v a - le h te li p u o lu e e lle e n ja p u o lu e k a n s a lle e n, jo k a k o k o s i k a ik k i n u o e rila is e t v a lh e e t s u u re e n s u la ttim e e n s a ja u lo s ti, m ita e i v o in u t its e k a y tta, ta k a is in s a to in a tu h a s in a ra k a s te tta v in a v a a lilip p u s in a. N iin o li s y n ty n y t s iin a m a a s s a ta rp e e llin e n v a lh e e n k ie rto k u lk u " v ih e ria n v e ra n " a a re s ta e ra m a a n m a ta lim p a a n m ö k k iin s a a k k a e ik a k u k a a n ta y s k a s v u in e n k a n s a la in e n e n a a v o in u t ja a d a s e n u lk o p u o le lle. J o s jo k u s itte n k in y ritti te h d a s e n, ju lis te ttiin h a n e t s ilm a n ra p a y k s e s s a is a n m a a n p e ttu rik s i ja u s k o n p ilk k a a ja k s i. V a lh e o li m y rk y tta n y t s iin a m a a s s a ilm a n, n iin e tte i s iin a e n a a k u k a a n re h e llin e n ih m in e n v o in u t h e n g itta a. S ik s i e i s ie lla e n a a re - h e llis ia ih m is ia o llu tk a a n m u u ta k u in jo k u h a rv in a in e n o rig in a a li, jo ta p id e ttiin jo k o h u ll u n a ta h i rik o k s e n te k ija n a, ja jo k a its e k in h a p e s i o m a a o le m a s s a -o lo a a n, k u lk i n e n a liin a k a s v o illa a n ja v a itti, e tta h a n e lla o li n u h a, v a ik k a h a n e lla its e a s ia s s a o li v a in ih m is in h o ja ih m is -y le n k a ts e. M u tta v a lh e e lla o n o m itu in e n k y k y m a d a tta a o m is ta ja n s a. J a n iin a lk o i s iin a m a a s s a ta p a h tu a jo ta k in h y v in m e rk illis ta, jo ta s e n a s u k k a a t e iv a t o lle e t v o in e e t a a v is ta a k a a n. S e e i o llu t m ik a a n m a a n ja ris ty s e ik a tu liv u o re n -p u rk a u s, m u tta v a ik u tu k s ilta a n y h ta v a lta v a e ik a s e u ra u k s ilta a n s u in k a a n v a h e m m a n p e lja tta v a. H e id a n m a a n s a a lk o i n i m itt a in h a jo ta liito k s is ta a n. S e o n a iv a n e ris k u m m a llin e n p ro s e s s i, ja tila a, jo s s a s e ta p a h tu u, s a n o ta a n s illo in h a jo a m is tila k s. U s e im m a t ih m is e t jo u tu v a t s iih e n jo e la e s s a a n, jo tk u t v a s ta k u o ltu a a n. K a ik k i k a n s a t jo u tu v a t s iih e n e n n e n k u o le m a a n s a, m u tta ta v a llis e s ti v a s ta s a n g e n v a n h o in a ja s iv is ty n e in a. T a s s a o li s ita v a s to in h a jo a m is tila tu llu t e n n e n s iv is ty s ta ja k o h - ta s i a iv a n n u o rta, ju u ri n u k k u m a s ta h e ra a v a a k a n s a k u n ta a, jo lla
oikeastaan olisi pitanyt olla tulevaisuutensa edessapain eika takanaan. Siksi tuntuikin se syrjasta-katsojista niin ihmeelliselta, mutta sen luonnollinen selitys oli tietysti siina, etta tama kans a jo maitopartana pahaisena oli ehtinyt valehdella enempi kuin toiset tuhatvuotisina ikakausinaan. Se matani, aluksi aivan hiljaa, hienosti ja huomaamatta. Hauskinta siina oli se, etta tuo kansa itse ei oivaltanut omaa matanemistaan. Se oli mielestaan aivan terve, oikea kansallisen terveyden esikuva, jota kaikkien muiden kansojen oli syyta kadehtia. Ja kuitenkin oli se jo niin sairas, etta se tappoi keskuudestaan jokaisen itsenaisen ajatuksen ja jauhoi nuuskaksi jokaisen nuoren toiveen, joka viela tohti uskoa sen uudesta-syntymiseen. Mutta niin tapahtui kerran, etta tam a maa jai ilman hallitusta. Eika kuka an tahtonut enaa ottaa sen hallitsemisen edesvastuuta hartioilleen. Jo ennen oli se jaanyt ilman parlamenttia. Ja monet, jotka eivat viitsineet valehdella aivan yhta paljoa kuin muut, olivat kieltaytyneet enaa kansansa edustajiksi rupeamasta. Kuitenkin olivat uudet vaalit julistetut. Eika kukaan ihminen uskonut enaa vaaliparolleihin. Ja uusi eduskunta kokoontui. Eika mikaan puolue tiennyt enaa, miten paasta asioiden-tilasta, jonka mahdottomuuteen ne kukin osaltaan olivat omalla valheellaan vaikuttaneet. Silloin huomattiin akkia oltavan hajoamistilassa. Ja silloin oivalsi jokainen jo omilla sieraimillaan, etta maa matani ja etta kans a kulki kiireimman kaupalla kohti perikatoaan. Silloin putosivat suomukset ihmisten silmilta ja he nakivat monta muutakin hajoamistilan oiretta, jotka tosin kaikki olivat jo kauan olleet olemassa, vaikka kuka an ei ollut niihin mitaan huomiota kiinnittanyt. Nahtiin, etta kuka an ei kunnioittanut enaa siina maas sa vihollistaan ja vain harva ystavaansa. Nahtiin, etta siina maassa oli paljon suuria sanoja, aatteita, mielipiteita ja puolueohjelmia, mutta ei yhtaan suurta, itsenaista persoonallisuutta. Nahtiin, etta ne vakaumukset, joita kukin oli kantanut huulillaan, eivat olleetkaan heidan omiaan, vaan joukko-vakaumuksia, joita he olivat omaksuneet sikali kuin olivat katsoneet kansan suuren enemmistön niita kannattavan. Ja nahtiin, etta kaikki olivat tinki-
neet ja taipuneet, kum artaneet ja kom prom issanneet niin kauan om an sisallisen totuutensa kanssa, etta heih a ei enaa m itaan om aa sisallista totuutta ollutkaan, ei ainakaan sellaista, jonka takana he olisivat voineet seisoa yksin ja kaatua sen keralla, jos niin tarvittiin. Se oli itse asiassa sangen kauhistava huom io, jonka olisi luullut suurinta sielunhataa taikka jalointa siveellista suuttum usta herattavan. M utta m aa oli jo niin m ata, etta kaikki m oiset m ielenliikkeet olivat siina m ahdottom ia. Se ei jaksanut tuntea enaa edes m itaan syvem paa m urhetta om asta tilasta an, vaan antoi paivan m enna, toisen tulla, valehteli kirkkain silm in yha edelleen ja syytti heikkoudestaan ulkonaista vihollista, vaikka sen pahin vihollinen piili sen om assa eparehellisessa sydam essa. M utta m aalle oli kuitenkin saatava joku hallitus. Ja niin tulivat kansan parhaat m iehet kokoon - ne, jotka pelkasta blaseerautum i- sesta eivat viitsineet enaa aivan m aarattöm asti valehdella - ja sanoivat: "M eidan on saatava kokoam ishallitus, jonka on protesteerattava ja aina uudelleen protesteerattava jokaista laitonta ja m aallem m e vahingollista toim enpidetta vasta an, eika erottava, ennen ku in se hallitsijan nim enom aisella kaskylla erotetaan. V iim em ainitussa tapauksessa astuu toinen sam ojen periaatteiden m ukaan asetettu hallitus heti sen sijalle." M utta kuka an ei kuullut heita enaa. SiH a m aa oli jo liian m ata, etta m itkaan jarjelliset sanat olisivat voineet herattaa siina enaa vastakaikua. K uitenkin taytyi m aassa olla parlam entti. Ja jalleen tulivat m aan vahim m an valehtelevaiset ihm iset kokoon ja sanoivat: "M eidan taytyy saada parlam entti, joka tukee eri puolueista kokoonpantua kotim aista hallitusta kaikessa, m ika tarkoittaa m aam m e valtiollisen asem an sailyttam ista, m utta jattaa yksityskohtaisem m an ohjelm oim isen tassa suhteessa hallituksen asiaksi, hoitaen m eidan om ia sisapolittisia sivistystehtaviam m e, aikaansa turhiin kinasteluihin kuluttam atta." N yt kuunneltiin he ita vielakin vahem m an, sih a valtiollinen valhe oli voittanut niin suurta jalansijaa siina m aassa, etta yksinker-
taisimmankin totuuden silmiin katsominen oli kaynyt sen asukkaille suorastaan vastenmieliseksi. Kuitenkin piti maassa olla puolueita. Ja jalleen tuli kokoon kaksi kolme, jotka olivat "villiytyneet" siksi, etta heilta oli ruvennut ehtymaan kyky vilpistella, ja sanoivat: "Meidan on pakko saada maahan radikaalinen puolue, kuinka pieni tahansa, kunhan se vaan on rehellinen. Taman puolueen paikka on aarimmaisessa vasemmistossa, lahinna sosialisteja, joiden ohjelmasta sen on omaksuttava kaikki, mika siina on jarjellista, mutta sen paikka voi olla myöskin aarimmaisena oikealla, silloin kun on kysymys lain pyhyyden ja yhteiskunnallisen jarjestyksen sailyttamisesta meidan omassa keskuudessamme. Taman puolueen taytyy asettua kaikkien entisten riitakysymystemme ylapuolelle, niin etta siihen voivat yhtya rehellisimmat, edistysmielisimmat ja itsenaisimmin ajattelevat ihmiset kaikista puolueista." Nyt naurettiin heille vasten naamaa. Silla kaikki muu oli tassa maassa muuttuvaista, ajat ja olot, miehet ja mielet, lait ja asetukset, hallitukset ja parlamentit, mutta puolueet seisoivat niinkuin seina eika mika an mahti maailmassa olisi voinut niiden iankaikkisia kulmakivia jarkyttaa. Ne eivat olleet rakennetutkaan nimittain vaihtuvien vakaumusten ja aina uusien elinkysymysten pettavalle juoksuhiekalle, vaan sille kovalle kalliolle, jonka ihmisten tuhmuus, syvien kerrosten kehittymattömyys, johtajien valiset sympatiat ja antipatiat, ynna koko maan kansallinen, valtiollinen, kirkollinen, yhteiskunnallinen ja siveellinen valhe yhdessa muodostivat. Kuitenkin jaivat kaikki nuo ajatukset itamaan, tosin eivat enaa edes kahdessa tai kolmessa, vaan yhdessa ainoassa, joka joskus ypö yöllisimpina hetkinaan ajatteli: "Kaksi suurta taistelua on meilla ollut, kansallinen ja perustuslaillinen. Kolmas ja syvallekayvin kaikista on meilla edessa viela, nimittain radikaalinen ja yhteiskunnallinen kulttuuritaistelu, jos meidan mieli koskaan vapautua sisallisesta valheestamme." Nyt nauroi han itse omalle ajatukselleen. Silla yö oli niin synkka ja pimea hanen ymparillaan, maa matani sieraimiin tuntuvasti ja kans a lohkesi pala palalta, painuen yha ~lemmaksi kulturelliseen raakuuteen ja raadollisuuteen. Mika taistelu oli mahdollinen enaa
tassa maassa, jossa oli vaikea tavata edes vastustajaansa, vain siita syysta, etta kaikki oli tinkimalla ja taipumalla, tasoittamalla ja sovittelemalla tehty yhta sileaksi ja yhta pyöreaksi? Ja niinkuin aina yleisen hajoamistilan aikoina, lahtivat tekopyhyyden pedot silloin piilostaan, hiipivat esiin madantyneen moraalin shakaalit ja koikkuivat yli maan kirkollisen ja kansallisen taantumuksen korppikotkat. Eika koskaan oltu puhuttu siina maassa niin paljon totuudesta ja oikeudesta, siveydesta ja kauneudesta, jumalanpelosta, isanmaanrakkaudesta ja esivallan kunnioittamisesta ku in sina aikana, jolloin siina ei enaa ollut mitaan persoonallista totuutta eika yksilöllista edesvastuun-tunnetta enaa, jolloin kukaan ei siina enaa isanmaataan rakastanut ja vain harva kunnioitti omaa itseaan. Niin suuri voi valheen valta olla.